Bejelentkezés
Termékek
Gyártók
Akciós Termékek
Naptár
Névnapok ma:
Ivó, MilánKulcsszavak
A JÉG HÁTÁN Horgász cikkek ponty pontyhorgász horgász történetek horgász webáruház horgászmagazin
Régóta tervezett álmunk vált valóra Sanyi barátommal, mivel mindkettőnk számára kedvenc időszakunk a pontyhorgászatban a késő azaz lékről vadászni a pontyokra?
Tavaly páran már szép sikerekkel jártak. 2010 decemberében is készülődtünk Merenyére ahol évről évre minden télen horgászunk és mondhatom szinte mindig csodás élményekkel, és sikerekkel gazdagodunk.
Regős György tógazdával megbeszéltük, hogyha a jég vastagsága eléri a kellő állapotot és rámehetünk, akkor ő értesít minket és indulhatunk első léki túránkra. Sajnos az időjárás közbeszólt így decemberben nem tudtunk menni. Január 2-án jött a várva várt telefon… MEHETÜNK!
Hétfőn reggel indultunk. Megérkezésünk és a szokásos szívélyes fogadtatásunk után elfoglaltuk a kiválasztott helyünket. A választásunk a tó egy mélyebb részére esett nem túl messze a gáttól. Bíztunk benne, hogy itt tartózkodnak a kedvenceink. Nem volt más hátra, mint rámenni a jégre és kiválasztani azokat a helyeket ahol léket szeretnénk vágni, ebben nagy segítségünkre voltak a tógazdák, akik percek alatt kivágták nekünk a 7 db léket egy motoros fűrésszel.

A lékek közt 30 - 40 méter volt a távolság kissé átlósan vágva, ennek az volt a jelentősége, hogy ne egy sávot horgásszunk meg. A botok és szerelékek összeállítása után elhelyeztük az állványainkat a parttól körülbelül 100 méterre, onnan nagyjából 60 méterre voltak a lékek.
A szerelékekben nem volt lényeges különbség a megszokottakhoz képest, mindössze annyit finomítottunk rajtuk, hogy pici 6-8-as méretű horgokat használtunk. 15 lb lágy fonott előkezsinórból kötöttük meg az előkéket. Csalinak büdös jellegű saját készítésű bojlit vittünk magunkkal, kifejezetten hidegvízre fejlesztve. Továbbá vittünk még frissen főzött kendert és kevés tigrismogyorót. Miután mindennel elkészültünk és belaktuk a lakókocsit nem maradt más, mint behordani a szerelékeket. Mondhatom fura érzések, keringtek bennünk, hiszen az előző túráink során csónakkal szeltük a vizet, most pedig a jég hátán araszolva tettük meg az utat. A taktikánk a következő volt, 5 helyre csak pár szem egész és félbetört bojlit szórtunk a szerelékek mellé. Míg a maradék kettőhöz került kevés a golyók mellé az említett magokból. Következőképpen csaliztuk fel előkéinket:

Főhadiszállásunk

A csalik
Kíváncsian, izgatottan vártuk vajon mivel lep meg minket az első hideg téli éjszaka. Bevacsoráztunk picit, beszélgettünk és hamar elaludtunk. Éjfél előtt arra ébredtünk, hogy sorban megszólalnak a jelzőink. Elgondolkodtunk, hogy vajon mi lehet ez. Hamar kiderült, hogy a hívatlan vendégünk egy kíváncsi róka volt. Akinek sikerült sorban végig gyalogolnia a ZSINÓRJAINKON.
Aztán hajnal fél négykor meg csippant a távjelzőm. Majd újabb csippanás.
- Na, végre kapás - amíg a kabátomba bújtam addigra már folyamatosan húzta azt a szerelékem, ami hóemberrel volt csalizva, de úgy, mint ahogy a hajnali vonat kigyorsul az állomásról. Mire a botokhoz értünk a mínusz 9 fokban vége is volt az örömünknek, valóban kapásunk volt, de a lékhez érve lemaradt ellenfelünk. Szomorúak is voltunk, de örültünk is, mert eljutottunk a kapásig és ez már reményre adott okot. Újracsaliztam és visszabújtam a jó meleg hálózsákba.
Aztán a reggeli kávézás közben egy pitty és újra fütyült a táv, irány a botokhoz. Megdöbbentett a látvány, folyamatosan pörgött az orsó dobja, ahogy aztán a lékhez értünk élmény dús pár perces fárasztás következett és szákolhattuk első jég alól fogott pontyunkat, aminek az egy szem faragott bojli tetszett meg.

Küzdelem egy téli harcos Nappali érdeklődő
Nagyon örültünk. Majd visszahelyeztük éltető elemébe a nem túl nagy ellenfelünket, de nem az volt a lényeg, hogy hány kg, hanem az, hogy ponty és ilyenkor ilyen körülmények között fogtuk. Utána frissítettük a szerelékeket. Úgy vagyunk nyugodtak, ha reggel és este is friss golyó van a horog alatt. Megbeszéltük, hogyha nem lesz kapás napközben akkor este 8 kor újra csalizunk. A nappal viszonylag csendesen telt, kint nagyon hideg volt.
Gyönyörködtem a kinti tájban mikor átfutott a fejemen egy gondolat… vajon mit keresünk itt egy lakókocsiban a befagyott tó partján? Mi vezérelhet minket ennyire? Talán az a semmihez nem fogható érzés, amit csak a fanatikus pontyhorgász érezhet? Keresni, vadászni a pontyokat ebben a csodálatos környezetben gyönyörködni ezekben, a meseszép napfelkeltékben, naplementékben? Újabb és újabb sikereket átélni? Tapasztalatokkal gyarapodni?
Igen, talán mindezek összessége adja ezt az érzést, ami örökké hajtani fog. Elég a lelkizésből kanyarodjunk vissza a történethez. Hamar ránk esteledett. Betettünk egy jó filmet és 18 óra tájban jött, amire vártunk, a jobbos botomról jött az üzenet...

dö...dö...dö. dödödödödödödödö!!!!!!
Öltözés és irány a botokhoz, újabb ellenfelünk folyamatosan lopta a zsinórt. Sanyi közben a merítő nyelével törte a vékony jeget, ami a lékben keletkezett, hogy akadálytalanul tudjak fárasztani. Annyira hideg volt, hogy valamennyire egy idő után mindig befagyott és csak az a rész maradt jégmentes ahol a zsinór ment a vízbe, de majd erre a végén kitérek. Képzeljétek el az élményt, ott álltok a jégen és csak annyi helyed van fárasztani, amit egy másfél négyzetméteres lék adhat. Közben a ponty ugyanúgy küzd, mint nyáron vagy ősszel.
Na, ez az, amit tényleg át kell élni, mert leírhatatlan érzés. Szóval egy jó kis küzdelem után szákoltunk egy 8kg pikkelyeset. Este minden botot újra frissítettünk, és irány a jó meleg lakó. Nagyon hideg éjszakának néztünk elébe az időjósok mínusz 10-14 fokot jósoltak. Ennek ellenére bizakodva néztünk az éjszaka elé, hisz az elmúlt 30 órában 3 kapásunk volt. Azt kívántuk most se legyen rosszabb.
22 óra után újabb kapásra ébredtünk ezúttal Barátom távja pittyent meg és váltott át hol folyamatos, hol szakaszos sípolásba.
- Ébresztő! Mire felocsúdtam Sanyi már öles léptekkel közelített botjai irányába és tűnt el a tejfehér ködben. Ami még mindig hihetetlen volt, és amin jókat nevettünk, az, ahogy gyalogoltunk a lék felé közben megkérdeztük a másikat:
- A csónakot eloldoztad? EL! !

Sanyi barátom készen áll

Én is felkészültem az éjszakára
A botokat csak úgy találtunk meg, hogy a lábnyomainkat követtük a vékony hórétegen, mert olyan sűrű köd ereszkedett le. Felszabadítottam a léket és társam máris küzdhetett első fagyos ellenfelével. A fejlámpa fényében figyeltem mosollyal telt arcát, ami mindent elárult...
- Ő is erre az élményre várt!
Nem sokkal később rövid időre vendégünk volt egy 6kg körüli tükrös. Aztán olyan dolog következett, amire egyikünk sem számított, fura hangokra lettünk figyelmesek. Valami repedt, hosszan egész hosszan, és ez a hang iszonyatos sebességgel közelített felénk. Ijedten egymásra néztünk, ebben a pillanatban elrepedt köztünk a jég. Megkapaszkodtunk egymásban majd Sanyi megszólalt...
- Nyugi koma… rianás!

Veszély a hó alatt...
Nem vagyunk ijedős gyerekek, de őszintén bevallom nagyon megijedtünk. Alig vártuk hogy visszaérjünk a lakóba. Hideg is volt és még a történtek hatása alatt voltunk. Aztán hajnal 3 után mozgalmas időszak következett egész délelőtt 11 óráig 5 db pontyot fogtunk 6 és 9 kg között. Jött még két dévérkeszeg is. Két lék kivételével minden helyről volt kapásunk és mindegyik csali kombinációval fogtunk halat. Szerdán nappal kissé megenyhült az idő a vékony hóréteg eltűnt a jégről. Estefelé újabb kapásom volt, körülbelül 10 percig küzdöttünk. Megdöbbentő erővel harcolt újabb nemes ellenfelünk, majd mikor teljesen megadta magát, társam ügyesen megszákolta a pikkelyes komát, ami bő 12 kg-os volt. Nagyjából 23 óráig még 4 darabot fogtunk. Sanyinak sikerült fogni egy gyönyörű kereken 10 kg-os tükröst és jött egy 9és 2db 7kg körüli pikkelyes.
Ahogy aztán lehűlt éjjel a levegő félelmetesek voltak azok a hangok, ahogy a jég igazodott. Egy kapásunk sem volt egészen addig, amíg el nem csendesült a jégtakaró a hajnali órákra.
- Lehet ez volt az oka a kapástalan éjszakának?
Hajnal 5 óra után fogtunk még 1 db bő 8 kilógrammost, és reggel 8 körül egy kisebbet. Aztán nappal erős enyhülés jött, az időjárás szinte tavaszias volt. A nap hátralévő része kapás nélkül telt.

Egy ijedt szempár
Szomorúan készültünk az utolsó éjszakára. Az esti frissítés után hosszan beszélgettünk élményeinkről, az első léki pecán szerezett tapasztaltakról és nem volt kérdés, el is döntöttük jövőre is újra megpróbáljuk. Aztán valamit még kérdeztem a Sanyitól, de már éreztem a hangján az álmosságot, nem nagyon jött a válasz. A lakókocsi melege és a fáradtság elnyomott mindegyünket és hajnalig aludtunk. Aztán pontyok ébresztőt fújtak. Társam a reggeli órákig fogott még 4 pontyot, amiknek fárasztása szintén kivételes élmény volt számomra, viszont az egész éjszaka kapástalanul telt. Napközben nekiláttunk a pakolásnak, ez számunkra és mondhatom minden horgász számára a legszomorúbb pillanat. A vízparton eltöltött idő mindig gyorsan telik el, a napok hihetetlen gyorsan váltják egymást, a percek és másodpercek talán meg is szűnnek a horgászat közben. A késő délutáni órákban indultunk haza. Bátran állíthatom mindketten újra jó, és életre szóló élményekkel távozhattunk, a számunkra oly csodás környezetből. Útközben hazafelé nem sokat beszélgettünk, mert mindkettőnk gondolatában az elmúlt napok eseményei jártak, úgy érzem volt min elgondolkodnunk.

Hibátlan Merenyei tőpontyok
ÖSSZEGZÉSÜL:
- 20 kapásból 19 pontyot sikerült fognunk, amik mind szépek és egészségesek voltak.
Élmény volt a fárasztásuk, hihetetlen erővel küzdöttek. Persze ehhez kellet egy jó adag szerencse és egy olyan adottságokkal rendelkező víz, mint Merenye, amely mindig meglepetést okoz számunkra...
- és persze nem utolsó sorban némi kitartás és elszántság

Elkezdődött az olvadás
Végül szeretnénk pár tapasztalatot megosztani minden kedves horgásztársunkkal, aki a téli bojlizásra vagy annak léki verziójára szánja el magát.
Először a csalizásról és etetésről pár mondat: A legtöbb kapásunk az 1 szem faragott bojlira volt, de fogtunk párat hóemberrel és könnyített 1 szem süllyedő és fél lebegő verzióval is.
Az etetésről annyit hogy elég pár szem félbevágott bojlit és esetleg kevés magot szórni.
A lényeg hogy minél frissebb legyen a csalink. Számomra a bojli beltartalma a lényeg és nem pedig az, hogy dőljön belőle az aroma.
A szereléken elég annyit módosítani, hogy vékonyabb 12-15 lb előkét használjunk, és ne féljünk a pici 6-8as méretű horgoktól.

A végszerelék kellékei

A kevés is elég...
- A lék körül óvatosak legyünk kerüljük a zajongást.
- A zsinór körül úgy tudjuk megakadályozni, hogy befagyjon a víz, hogy vágjunk hungarocelböl egy 10x10-es kockát, annak egyik felét éles késsel vágjuk be a közepéig, majd oda faragjunk egy pici lyukat, ahol majd a zsinórunk fut. Ezután nincs más hátra, mint belehúzni a zsinórunkat és ebbe a pici lyukba önteni kevés étolajat, így kapáskor könnyedén szalad a zsinórunk.

A megoldás...
- A hidegtől csak egy lakókocsi melege véd meg minket, az aki sátrazásra adja fejét, szerezzen be egy jó minőségű sátorfűtést.
- Öltözzünk rétegesen jól szellőző ruhába és lábbelibe.
Jó, ha az ember nem egyedül van, főleg a jégen biztonsági érzetet ad, ha ketten vagyunk. Mi például a szereléket is úgy raktuk le, hogy egyikünk ott maradt a léknél, fogta a zsinórt. A másik pedig vitte a botot az állványra, picit megfeszítette a damilt és készen is voltunk. Persze ezt egyedül is meg lehet tenni. De egy jó társ, akivel jól összedolgozunk az nagyon jó dolog.
A halak megóvása érdekében vigyünk nagyméretű pontymatracot, vagy pontybölcsőt.
Remélem tudtunk pár hasznos tanáccsal szolgálni, ha tehetitek, és késztetést éreztek rá, mindenképp próbáljátok ki a téli pontyhorgászatot. Higgyétek el kellő kitartással, életre szóló élményekkel gazdagodhattok. Arról hogy, hogy éreztük magunkat, azt hiszem a képek mindent elárulnak.
A végére még valami, amit egy hozzám nagyon közel álló embertől megtanultam:
"Az embernek hinni kell a saját elképzeléseiben bízni önmagában az álmaiban, és ha még a szerencse is mellénk szegül, akkor talán a siker és a kitűzött cél nem marad el."
Végezetül szeretnénk köszönetet mondani Regös György és Szakcsi József tógazdáknak önzetlen segítségükért, vendégszeretetükért. Titének a lakókocsiért. És köszönjük neked Merenye, hogy most is megajándékoztál minket.
Írta: BIRKI ANDRÁS, BÓDIS SÁNDOR.(Ultimate Carp Team)
Gratulálunk a fiúknak az elszántságukért, a kitartásukért és ügyességükért! Külön köszönet Regős Györgynek és Szakcsi Józsefnek a fotókért.
CarpShop 2010-2011 - Horgász Webshop
Ágy Akciós Csomag Alsó ruházat Aprócikk Bója, Marker Bojli Alapmix Bojli aroma Bojli Édesítő Bojli Készítés Kellékei Bojli színező Bojlis Csuszó ólom Bojlis Oldalólom Botzsák Cipő, Csizma Csali Imitáció Csalis táska Csalizó bojli Csónakmotor Csúzli Dip Dobócső DVD, Könyv Egyébb táska, Zsák Elektromos kapásjelző Előke zsinór Elsőfékes Orsó Ernyő Esőruha Esszenciális olaj Etetőhajó Fagyasztott bojli Felső ruházat Folyékony adalékok Fonott zsinór Gumicsónak, Csónakmotor Hálózsák Halradar, GPS Hátizsák Horgászbot Horgászdoboz Horog Horog Pellet Horogpaszta Kemping cikkek Kiegészítők Lámpa, Fejlámpa Leadcore, Előtét zsinór Lebegő bojli Leszuró, Buzzbar Liquid, Syrup Magok Merítőháló Mérleg Mérlegelő zsák Monofil zsinór Nyeletőfékes Orsó Olaj Parittya Párna Pellet Pontymatrac Pontyzsák Por Dip Pva egyéb Pva háló Pva szallag, zsinór Pva tasak Rakéta Rod Pod Rod Pod kiegészítő Ruhaszett Ruházat kiegészítő Sapka Sátor Sátor kiegészítők Sátorfűtés Sebfertőtlenítő Stick Mix, Groundbait Süllyedő bojli Swinger Swinger Tartozékok Száraz alapanyagok Szék Szerelékes táska Takaró Távdobó Orsó Téliruha
ABU Ace Carp Amiaud Anaconda ATT Tackle Aurora Baits Avid Carp B. Richi B&G Baleno Balzer Banax Becker Behr Berkley Best Baits Big Carp Carbotex Carp "r" us Carp Academy Carp Expert Carp Sounder Carp Zoom Carper Carphunter CC Moore Chityl Chub Colmic Concept for you Daiwa DD Baits Delkim Delta DT Baits Dynamit Baits E-Thrust Egyébb Elite Fishing Energo Team Energofish Enterprise Tackle Esox ESP-Drennan Eurohold Eurostar Fish Finder Fox Fox Outdoor Frenetic Fuji-Toki Gamakatsu Gardner Gardner Tackle Garmin Gazcamp Gigant Baits Grey's Halabama Hardwear Hayabusa HPV Humminbird Imperial Baits Jaf Jet Fish Jrc K-Karp Kamasaki Kamasan Korda Korum Könyvek Kryston Laserfish Lastia Led Lenser Lemigo Leon Hoogendijk Lowrance M-Class Mainline Manta Maver Max Carp Minn Kota Mistral Baits Mivardi Moon Mosella Nevis Nutrabaits Okuma PB Product Pelzer Penn Perfect Piet Vogel Prologic Reuben Heaton Richworth Rig Marole Rod Hutchinson Ron Thompson RTM S-Carp Sbs baits Sema Shakespeare Shimano Silverbaits Silversun Skarp Solar Tackle Sportex Spro Starbaits Strategy Sufix TF Gear Tica Tiger Baits Titanium Trakker Trend Ultima Ultimate Vision Baits Wychwood X2 Yad Zadravec Baits
Horgász Webáruház - Horgász Webshop - Online Horgászbolt - Online Horgászmagazin
Az oldal megfelel a W3C szabványainak
Partnerünk:
Az oldal mektekéntését Mozilla Firefox, Googel Chrome, Internet Explorer 7, vagy újabb böngészőkkel ajánljuk 1280x1024-es felbontással